Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2018.10.17-ei rendkívüli közgyűlés határozatai

Tájékoztató a 2018. október 17-ei közgyűlés határozatairól (kivonat)

A közgyűlés megválasztotta a tisztségviselőit, valamint megszavazta a meghívóban szereplőknek megfelelő napirendi pontokat.

2018. október 17-ei közgyűlés 6/KH/2018. sz. határozata:

A szövetkezet közgyűlése 97 igen, 21 nem, 0 tartózkodás mellett jóváhagyta, a 2018. május 25-ei közgyűlésen (4/KH/2018 sz. határozattal) megszavazott összesen 12 db lakástakarékpénztári szerződéskötés helyett 30 db 40.000,- Ft havi betétösszegű Start típusú társasházi OTP LTP kötését 5 éves futamidőre és felhatalmazzák a lakásszövetkezet elnökét vagy az igazgatóság együttes aláírási joggal rendelkező vezetőit, hogy ezen szerződéseket megkössék. A Szövetkezet által kötött lakástakarékpénztári szerződés a felújítási alapképzésbe beleszámít.

2018. október 17-ei közgyűlés 7/KH/2018. sz. határozata:

A szövetkezet közgyűlése 32 igen, 79 nem, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el a szövetkezet területén lévő lakásokban és közös területeken található vízvételi helyekre távleolvasható vízórák felszerelését.

Mivel a szövetkezet közgyűlése nem támogatta a távleolvasható vízórák felszerelését, így az e ponttal összefüggő Alapszabály módosítási javaslat okafogyottá vált, arról szavazás nem történt.

2018. október 17-ei közgyűlés 8/KH/2018. sz. határozata:

A szövetkezet közgyűlése 19 igen, 86 nem, 10 tartózkodás mellett nem rendelte el az Alapszabály IV. fejezet 1 pontjának harmadik személlyel szemben elővásárlási joggal történő kiegészítését.

A közgyűlésről készült jegyzőkönyv megtekinthető, ill. arról másolat kérhető (a lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. tv. 18. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően) a szövetkezeti irodában ügyfélfogadási időben.

Megjegyzés: A határozatok számozása azért 6-tól indul, mert jelen közgyűlés határozatai a 2018. május 25-én tartott közgyűlésen született határozatok (1-5) után folytatólagosan kerültek számozásra.